Decemberi Mikulás napi összejövetel

December 6-án a Magyar Nagykövetség és a szövetségünk közös szervezésében megrendezésre került egy meghitt és vidám Mikulás napi összejövetel. Az eseményen közel 40 résztvevő gyűlt össze, hogy együtt ünnepeljenek. Az est folyamán svédasztalos finomságok és italok – köztük magyar pálinka és bor – tették még különlegesebbé a hangulatot.

A rendezvényt a Nagykövet úr ünnepi nyitóbeszéde indította a felnőttek számára, míg a gyermekekhez Kajus szólt egy szívhez szóló, megható beszéddel, amely az ünnep lényegét és a közösség összetartozását idézte meg. A gyerekek ezt követően gyönyörű versekkel és közös karácsonyi énekléssel varázsoltak igazi ünnepi hangulatot a terembe.

Az este fénypontjaként megérkezett a Mikulás, akit a gyerekek hatalmas örömmel fogadtak. Teli puttonyából minden gyermek ajándékot kapott, és úgy hírlik, virgács senkinek sem jutott. Az esemény felejthetetlen élményekkel és melegszívű pillanatokkal zárult, amelyek sokáig ott maradnak mind a résztvevők, mind a közösség szívében.

A szövetség Mikulása idén arra az ötletre jutott, hogy a kellemeset a hasznossal ötvözve olyan ajándékcsomagot készít, amely egyszerre örömet szerez és ösztönzően hat a gyerekekre. A csomag tartalma gondosan válogatott, hogy ne csak meglepetésként szolgáljon, hanem támogassa a gyerekklub foglalkozásait is. Az ajándékokban rejlő különféle eszközök révén a gyerekek otthon vagy akár iskolai, óvodai közösségükben is hasznát vehetik ezeknek, ami tovább erősíti kreativitásukat és tanulási kedvüket.

Novemberi Gyerekklub

2024. november 16-án egy hangulatos, kuckózós őszi Gyerekklubbon vehettek részt a Vilniusban élő magyar családok. A kézműves foglalkozások mellett diavetítéssel és forró kakaóval is készültek a szervezők. A helyszínt ezúttal a Riešės bendruomenės namai biztosította. A hideg őszi idő ellenére a gyerekek remekül érezték magukat, és már alig várják a következő találkozást.

Októberi gyerekklub

Október 26-án szép létszámban gyűltek össze a kedves szülők és gyerekek a belváros szívében, a Tanárok Házában. A kötetlen foglalkozások után egy kis rajzolással és kézműveskedéssel töltöttük az időt, és az október 23-i megemlékezés szellemében magyar zászlókat készítettünk.

Grillezés a Žirmūnų strandon

Szeptember 21-én, szombaton egy remek közösségi eseményt szervezetünk a Žirmūnų strandon. A délutáni sütögetésen összesen 17 felnőtt és 11 gyerek vett részt, így igazi családias hangulat alakult ki.

A résztvevők szívesen fogyasztották a grillezett finomságokat.